A mai napon a paradicsomban először egy Green Jobfish, azaz közhasználatban zöld sügérhal akadt a horgomra, ami akár 16kg-osra is megnőhet. A női büszkeség persze egyből előtört Dorinából, sokat nem örült velem, rohant vissza a botjához. A 2. hal is az én botomra érkezett, ez pedig egy hosszú orrú császárhal volt. Szerencsém volt, hogy ez a hal, csak 2kg-osra nőtt, hiszen ha egy 10 kg-os akad a horgomra, valószínűleg nem tudom kihúzni a vízből. Dorina természetesen segített, de már éreztem, hogy nagyon, nagyon irigy, majd megette a düh, hogy ideáig csak én fogtam a halakat, de ez nekem nagyon tetszett. Hogy tetézzük a helyzet súlyosságát, megérkezett a 2. zöld sügérem is. Dorinára már nem is mertem ránézni. Közben Zoliék megakasztották a szokásos tengeralattjárójukat egy szirti cápa személyében.
Délután smink, haj, style, mert kezdődött a várva várt fotózás. Igazán otthon éreztük magunkat a kamera előtt, több száz kép készült rólunk és szerintem nagyon profik lettek. Biztos vagyok benne , hogy Tomi, a managerünk meg lesz velük elégedve. Kifizettük a fejenként 10 dollárt, amiért egyáltalán a szigetre léphettünk, majd még egyszer utoljára körbenéztünk a nem túl nagy szigeten és indultunk is tovább.
A szokásos horgonyfelszedés után kilavíroztunk a szorosból és irány megint csak a nyílt víz. Utazásunk célja egy család meglátogatása volt Rákidu szigetén. Tiszával és Rokee-val utaztunk erre a kis szigetre,amit mindössze 372-en laknak de ennek ellenére facebook oldaluk is van. Míg Rokee a csónakot vezette, Tisza hevesen magyarázott a szokásokról és az életről. A szigetvilág legkisebb lakott szigetéről. Zsebkendőnyi földarabon, mindössze két bolt volt nyitva. Ugyan mindent meg lehetett kapni, ha nem túl nagy az igényed. A bolt után irányba vettük Rokee vagyis Muntasz édesanyjának otthonát. Rokeeval nehéz volt beszélni, mivel nem tud angolul, ezért Tisza informált mindenről.
Útközben azt is megtudtuk, hogy a nagy falakban a malter nem homokból, hanem korallzúzalékból készült. A ház minden része az egyszerűséget, tisztaságot, békességet sugallta. Az európai életvitelhez szokott embernek, már-már túl nagy is volt a nyugalom. Tisza megmutatta, hogyan termelik a zöldségeket, fűszereket a kertben. Közben Rokee mama szótlanul és teljes alázattal, mint ahogy az itt élő nők már megszokták- kezelte a vendégeket, azaz minket. Hamar arra is fény derült, hogy miért nem találtunk a lakásban homokot, annak ellenére, hogy tulajdonképpen a homokban élnek.
Mindig megmossák a lábukat, mielőtt a szobába lépnének. Számunkra nagyon nagy megtiszteltetés volt, hogy egy ilyen családba, egy ilyen anya életébe betekintést nyerhettünk. Kedvessége és a figyelmessége leírhatatlan volt annak ellenére, hogy éreztük a vallásából és az életének ritmusából adódó falakat. Megköszöntük a vendéglátást és kalandunkat folytattuk tovább ezen a nagyon picike szigeten.
A nők abszolút elkülönülve élnek a férfiaktól, arcukat és testüket szinte teljesen eltakarva tengetik mindennapjaikat a 36 fokos melegben. Meglepő módon ennek ellenére a jókedv és boldogság sugárzik az együttlétükön. Meglátogattuk az iskolát, mert kíváncsiak voltunk, hogy tanulnak, fejlődnek az itteni gyerekek, a fiúk pedig beálltak a többiekkel kicsit focizni. A taxi szó ezeken a szigeteken más értelmet nyer, mint itthon Budapesten, mert itt egyértelműen a hajót jelenti. Így végzik az emberek a bevásárlásukat, utazásukat, vagy akár költözésüket is. Nagyon hosszú és fárasztó nap volt, de ez nem szegte kedvünket abban, hogy a mai nap is megpróbáljuk elérni kitűzött célunkat, azaz, hogy fogjunk egy cápát.
Írta: Farsang Dorottya
